Az egyik legnépszerűbb mondat, amit a szülőktől hallok, az, hogy: „Nem értem, miért csinálja ezt.”. Van nyolc általános ok, amiért a gyerekek illetlenül viselkedhetnek. Nagyon hasznos lehet, ha a szülők ismerik ezeket, hiszen ha pontosan meg tudják határozni a probléma forrását, sokkal sikeresebben szüntethetik meg azt.

Nem csak nyolc okot sorolunk fel, amiért a gyermekek rosszul viselkednek, hanem az adott probléma megoldását is ismertetjük.

A gyerekek legfontosabb feladata, hogy kiderítsék, hogyan működik a világ. Ahogyan az egy-egy életkorhoz tartozó sajátos viselkedésformákat elsajátítják, mindig letesztelik a szüleiket is. Szó szerint látni akarják, hogy hol vannak a határok, vagy, hogy egyáltalán léteznek-e. Habár a tesztelés zavarja a szülőket, mégis tudniuk kellene, hogy ez a normális és csak így tudnak valódi változást hozni gyermekük életébe.

Ha tehát felállítjuk gyermekünknek a szabályokat, kijelöljük határait, akkor ahhoz mindig tartsuk magunkat. Ezáltal gyermekeink pozitív megerősítést kapnak és önbecsülésük is nőni fog.

A következetesség nagyon fontos ahhoz, hogy a gyermek biztonságban érezze magát és könnyen megértse, miként működik a világ. Ha különböző minőségű üzeneteket kapnak otthon és az iskolában, bizonytalanakká válnak, így sokkal többet fogják tesztelni szüleiket, mint normál esetben, ami belső feszültséghez vezethet.

A legjobb dolog, amit egy szülő tehet, hogy kidolgoz egy fegyelmezési rendszert, majd bemegy az iskolába és beszél a tanárokkal. Ebben a beszélgetésben a szülő elmagyarázhatja módszerét és megkérdezheti a tanároktól, hogy ők miként kezelik a szituációkat. A cél, hogy ugyanazt a nyelvezetet használják otthon és az iskolában is. Következetességgel, egyértelmű üzenetekkel a gyermek képes megfelelni az elvárásoknak, így boldogabb lesz.

Sokszor a szülők túl magas elvárásokat támasztanak, melyek meghaladják a gyermek képességeit. A fegyelmezési és irányítási stratégiákat mindig a gyermek életkorának megfelelő átlagos fejlettségi szinthez kellene igazítani. Például, teljesen értelmetlen azt várni egy két éves gyermektől, hogy tegye rendbe a szobáját. Ebben a korban a gyerekeknek sok támogatásra és irányításra van szükségük ahhoz, hogy hasonló feladatokkal meg tudjanak birkózni.

Segíthet a szülőnek, ha utánanéz a szakirodalomban, hogy mi az, ami az adott életkorban elvárható a gyermekétől.

A gyermekek kb. két éves korban kezdenek el vágyni a nagyobb függetlenségre. Az életük bizonyos területeit ők akarják irányítani, s erre képesnek is érzik magukat. Nem telik sok időbe, mire egy gyermek rájöjjön, élete mely területeit irányíthatja, a szülők legnagyobb bánatára. Az evés, alvás, fogmosás és öltözködés például mind olyan dolog, amiben hamar elkezdenek önállósulni és érvényre szeretnék juttatni akaratukat.

Hogy mi a megoldás? Ajándékozzuk meg őket a választás lehetőségével a mindennapi életben így azt érzik majd, hogy ők kontrollálhatják életüket. Emellett így fogják megtanulni a legegyszerűbben a fegyelmet. Ha látható érzelmek (düh, bosszússág, kiabálás) nélkül fegyelmezünk, nem lesz oka fellázadni a gyereknek.

Amikor a gyermek valamelyik alapvető szükséglete nincs kielégítve, sokkal hajlamosabb a sírásra, rosszalkodásra, stb.
A megoldás egyszerű: legyen meg a napi rutinunk a gyermek étkeztetésében, legyen játszóideje egyedül és szüleivel, más gyerekekkel együtt is, valamint fontos, hogy minden nap ugyanabban az időpontban fektessük le.

Amikor a gyerek először átszalad az úttesten, még nincsenek információi arról, hogy mit kell ilyenkor csinálni. A mi dolgunk, hogy elmagyarázzuk, hogy ekkor körültekintően szét kell nézni, először balra, aztán jobbra, s ha nem jön semmi, csak akkor mehet át. Ugyanezt a technikát kell alkalmaznunk akkor is, amikor fegyelmezünk. A gyermekek addig fogják ismételni ugyanazt a viselkedést, amíg nem kapnak pontos információkat arról, hogy mit kellene csinálniuk helyette.

Használjunk egyértelmű, rövid állításokat. Ne azt hangsúlyozzuk, hogy mit „nem kellene”, hanem azt, hogy mit „kell” csinálni. Jobb, ha azt mondjuk: „Óvatosan fogd meg!”, mintha azt mondanánk: „El ne ejtsd!”. Egyszóval adjunk nekik olyan tapasztalatul szolgáló információkat, melyekre emlékezni fog, ha legközelebb hasonló helyzetbe kerül.

Valószínűleg egy szülő sem jutalmazná meg gyermekét tudatosan a rossz viselkedésért, sajnos azonban sokan tesznek így, méghozzá elég gyakran.

Véssük jól az eszünkbe, hogy a negatív figyelem ugyanolyan figyelem, s ha rossz viselkedésük láttán szüleik rájuk kiabálnak, esetleg megütik őket, azt ugyanúgy odafigyelésnek ítélik a gyerekek.
Ha a gyerek nyafog, sír vagy dührohama van és az anyuka vagy apuka meghátrál, hogy elcsendesítse a gyereket, ugyanúgy megjutalmazta.

A megoldás? Látható érzelmek nélkül mondjuk el, hogy mit várunk, majd tartsuk magunkat kijelentésünkhöz, akkor is, ha a gyerek folytatja a rossz viselkedést. A titok: kevés beszéd, nulla érzelem.

A gyerekek számára a legjobb tanár a saját édesanya és édesapa. Ugyanúgy ahogyan a jót, a rosszat is tőlük tanulják meg. Jegyezzük meg, amit a gyerek otthon lát és tapasztal, az lesz számára a normális. Így ha azt látja, hogy apa és anya kiabálnak, ő is kiabálni fog. Ha rácsapnak, ő is az ütést fogja használni, hogy kifejezze dühét vagy frusztrációját. Ha azt hallja, hogy „Mi?”, ahelyett, hogy „Tessék?”, akkor ezt a kifejezést fogja használni. Miért is várunk el mást?

Habár nem könnyű, a szülőknek mégis úgy kell tekinteniük a szülőségre, mint személyes fejlődésük egy szakaszára. Mindig azt szoktam mondani, hogy egy nyitott és készséges szülőből a világ legjobb embere is válhat, hiszen a legjobb formáját kell adnia nap, mint nap, hogy jó példával szolgáljon gyermekeinek.

Forrás: www.lifehack.org