Nagyszülő születik

Mikor születik a nagyszülő? Meglepő, de előbb, mint az unoka…

Amikor az első unoka megszületik, mindenki, aki közel áll hozzá, teljesen új szerepben találja magát. A nagymamává váló anyának nem csak az unokával bontakozik ki új kapcsolata, a gyermekével való viszonya is átalakul. Mert új család születik, saját külső határokkal, amelyben az új anya lesz az irányító, felelősségvállaló és döntéshozó. Ehhez pedig bizony a nagyszülőnek alkalmazkodnia kell. És attól függően, milyen könnyen fogadja el a helyzetet, nyújthat hatalmas segítséget és robbanthat ki zűrös konfliktusokat, amelyek jobbára a jó tanácsnak, segítségnek szánt kontrollálási törekvésekből fakadnak.

Átalakuló kapcsolatok

A nagyszülővé válás hosszú folyamatáról, amely már a kismama várandós hónapjaiban elkezdődik, Korbuly Ágnes klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával beszélgettünk.
– E kilenc hónap egyfajta ráhangolódási időszak, ekkor kezdenek kibontakozni az új szerepek – mondja a pszichológus. – Ám valójában a szülők és a nagyszülők közötti bizalmi kapcsolat határozza meg, hogy milyen mértékben vehet majd részt a nagymama-nagypapa a család életében.
A kismamának nagy segítség, ha kérdéseivel egy tapasztalt anyához fordulhat, aki megnyugtatja, enyhítheti a szorongását. S aki megosztja vele saját élményeit, hogyan is fog zajlani a szülés, a baba érkezése utáni első napok. Az ebben az időszakban kialakuló együttműködés jellege előrevetíti, hogy később tudják-e majd közösen is, és ha igen, milyen hatékonyan a nagycsalád életét vezetni.

Felnőttek egymás közt

Talán az első unoka születése az a pillanat, amikor minden szülőben tudatosul, hogy a gyermeke valóban felnőtté érett. Önálló és teljes életet alakít maga köré, másképp gondolkodik a világról, és lehet, hogy másképp gondolkodik a gyereknevelésről is. Meglehet, eltérő a véleménye a fürdetésről, öltöztetésről, etetésről – vagy más hétköznapi kérdésekről. És gondolhatja a nagymama, hogy melegebb vízben, vastagabb kabátban, csak kis kanállal kellene, most már a lánya szava a döntő. Ha a nagyszülő elfogadja, a gyereke felnőtt, azt is be kell látnia, hogy immár nem tanításra van szüksége, hanem tanácsokra – de csak abban az esetben és csak arról a kérdésről, amelyről kikérik a véleményt. Mert ez már egy új, felnőttek közötti, partneri viszony, amelyben a nagyszülő oldaláról érkező mindenfajta tanító szándék okoskodásként, kioktatásként csapódhat le.
Másféle feladatokat jelent egy nőnek, ha a lányának születik gyermeke, s megint mást, ha a fiának. Ha a lánya kerül anyai szerepbe, rendkívül érdekes szituációk sorához vezethet, amelyekben a nagymama ráismerhet saját tetteire és viselkedésformáira. Hiszen a lánya őt látta anyai szerepben, így öntudatlanul is hasonlít rá abban, ahogyan anyaként viselkedik.
 – Előfordulhat, hogy kívülről, felerősítve már nem is tetszik neki, amit lát – mondja a pszichológus –, sőt nem is tudatosul benne, hogy önmagát látja viszont, így adódhat olyan konfliktus, amelyben látszólag a lányával kerül összetűzésbe, de valójában önmagával, saját korábbi énjével nem tud megbarátkozni.

Ha a fiának születik gyermeke, az esetek többségében eleinte egy kissé passzívabb helyzetet eredményez. Hiszen a korai csecsemőkorban mégiscsak az anya az elsődleges gondoskodó, aki többnyire az édesanyja példáját követi, az ő tanácsát kéri elsősorban, s másodsorban az anyósáét.
Mindemellett a fiataloknak is óriási változásokat hoz az életébe, amikor új felfedezéseket tesznek, s amikor megtapasztalják, hogyan működik a gyakorlatban az, amit ők korábban elméletben a gyereknevelésről gondoltak. Sok vonatkozásban most, saját tapasztalataik tükrében érthetik meg, hogy a szüleik annak idején mit miért tettek.

Osztozkodás és elfogadás

Mivel nagymamából és nagypapából is kettő van, érthetően mindegyikük részt kér és vállal a gyermekekről való gondoskodásból. A nagyszülőknek el kell fogadniuk – és ez legalább olyan nehéz, mint amilyen magától értetődő –, hogy az unokájuk számára nem ők az egyetlenek, e szerepben és szeretetben osztozniuk szükséges a másik nagyszülő párossal.
– Itt az a fontos, hogy ne alakuljon ki dominanciaharc, hogy ne azt érezzék, hogy a másik jelenléte az ő fontosságukat, értéküket csorbítja – mondja a pszichológus. – Persze a rivalizációt mindenki megéli, de túl kell lépni rajta. Ahány család, annyiféle mintát hoz magával az ember, így teljesen természetes, hogy adódnak szemléletkülönbségek. Gondot az jelent, ha a nagyszülők az élet más terén nem vagy már nem találnak feladatot, és az unokákkal és gyerekükkel való törődést tartják életük egyetlen kompetenciájának.
Óriási különbség van aközött, hogy valaki rátelepszik a családtagjaira, vagy segít, ahol tud. Önmaga fontosságát érezteti, vagy másokra figyel, és ha szükséges, megadja a kellő támogatást. A leghatékonyabban akkor működhet a kapcsolat, ha a fiatal pár megfogalmazhatja a szükségleteit, hogy mi az, amiben segítséget kérnek, legyen az főzés, bevásárlás vagy egy kis egyedüllét – s a nagyszülők erejükhöz és idejükhöz mérten támogatják ebben őket. A kulcs az, hogy a nagyszülő ne a saját szükségletei, elgondolásai és tapasztalatai mentén vállaljon részt, hanem a család, főként az unoka szükségleteit szem előtt tartva. Az irányító szerepet minden esetben átengedve a szülőnek.

Alcím)) A gyerek mindent észrevesz

Már a csecsemő is érzékel minden feszültséget, a néhány éves kisgyermeket pedig még jobban összezavarhatja, ha a feje fölött zajlanak a parázs viták arról, hogyan is kellene őt nevelni. Ha több generáció él együtt, akkor ez folyamatos, elhúzódó konfliktusok forrása lehet.
– A gyerek minden összezörrenésre érzékenyen reagál, még ha nem is mutatja – mondja Korbuly Ágnes. – A folyamatos családi drámák nagy terhet raknak rá is, s ez a viselkedésének változásában mutatkozhat meg. Mivel ez a kicsi számára nem tudatosul, a szülők is nehezen veszik észre, és még nehezebben tudják kideríteni, mi az oka. Rossz esetben visszahúzódóvá, túl engedelmessé, túl kedvessé válhat a gyerek, vagy éppen folyton arra törekedhet, hogy felhívja magára a figyelmet – azért, hogy más konfliktusokról elterelje. A legfontosabb, ha komolyabb összetűzésekre kerül sor a családon belül, hogy nyíltan lehessen beszélni róla. Egyrészt, hogy a gyermek is szavakba foglalhassa a problémát, másrészt a szülőknek el kell magyarázniuk, hogy nem ő a hibás, és nem neki kell megoldania a bonyodalmakat.

Hogyan kell szeretni?

A nagyszülői szerep jutalomjáték és ajándék. Hiszen nem huszonnégy órás szolgálat, és jóval kevesebb a nyomás, mint szülőként, bár aktív részvételt jelent egy kisgyermek életében. Ha van lehetőség megélni, gyönyörű időszak. S ha a nagyszülők támogatói, és nem irányítói, sem kiszolgálói a szülőknek, máris megteremtették a harmonikus kapcsolat alapját.
A nagyszülő dolga a kényeztetés – tartja a mondás, valójában azonban sokkal fontosabb feladatai is akadnak. A legfőbb, hogy felelősen, a gyermek érdekei mentén vegyen részt a családi életben. Amibe persze beleférhet a kényeztetés, de csak mint a törődés egy formája. Az apró ajándékokkal, sok meséléssel kényeztető nagyi, aki szabadidejében oda viszi a kicsiket, ahová ők menni szeretnének, e törődést testesíti meg. Aki azonban a szülők kifejezett kérésének ellentmondva két fagyit is enged a gyerekeknek ebéd előtt, az rombolja a családi egységet.
– Ez már határátlépés – mondja a pszichológus –, amelyet a mélyen jóindulat helyett indulat vezérel, csak egy látszólag jóságos cselekedet formájába van becsomagolva. És nagy hiba azt gondolni, hogy ha kedveznek a gyereknek a szülőkkel szemben, az megerősíti a nagyszülő-unoka közötti szeretetteljes kapcsolatot. Ez valójában a szülőkkel való rivalizáció, ami nem vezethet jóra, mert minden gyereknek a szülei jelentik az elsődleges kötődési pontot, hozzájuk kell erősebben kötődnie, a nagyszülők ebből a szempontból csakis másodlagosak lehetnek.

Az igazságos oldal

Nehéz kérdés, hogy mit tehet akkor a nagyszülő, ha semmiképpen sem akar irányítani, mégis úgy látja, a szülők egy fontos döntéshelyzetben nem a gyermek érdekei szerint cselekszenek. Például nem arra a sportra íratják be, amit a gyerek szeretne, vagy más irányba terelik a tanulásban.
– A véleményét elmondhatja a szülőknek, de ennyi, amit a nagyszülő ilyen esetekben tehet – mondja a szakértő. – S ha nem sikerül meggyőznie őket az igazáról, a legjobb, ha a szülők döntését támogatja. A gyerekeknek ugyanis nem szabad azt érzékelniük, hogy amit anya-apa tesz, az nem mellettük, hanem ellenük van. S ha a gyerek a nagyszülőhöz fordul segítségért, akkor jobb meggyőzni, kedvet csinálni hozzá, mondván, a szülei jót akarnak, próbálja ki… A gyerekeket ugyanis rendkívül könnyű befolyásolni, és ha a nagyi a gyerek mellé áll a szülők ellenében, azzal nem megerősíti, hanem elbizonytalanítja, a labilitás irányába sodorja.

Családi lap