Egy kistestvér érkezése nagy változás nemcsak a szülők életében, hanem a nagyobb gyermek számára is.

Kellő türelemmel és megértéssel azonban sokat lehet tenni azért, hogy a család bővülését a gyermek ne kizárólag trónfosztásként, kiskirályi pozíciójának veszélyeztetéseként élje meg.

A testvéri féltékenység érzése természetes, teljesen normális, általában a szülői figyelem megszerzésére irányul.

Hogyan készítsük fel a nagyobbik gyermeket a kistestvér érkezésére, és mi mindenre figyeljenek a szülők a kis jövevény megérkezésekor?

Kérdéseinkre Marina Rankov, a Vajdasági Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet pedagógusa válaszolt.

A féltékenység valójában azért jelentkezik, mert a gyermek attól tart, hogy elveszíti a szülők szeretetét, ill. az eddigi „uralmát”. A féltékenység szorosan kötődik a szeretethez; egyébként ez a tulajdonság gyermekekre, felnőttekre egyaránt jellemző. A gyermekek kicsik, éretlenek és intelektuális képességeik nem tudják őket megóvni attól az érzéstől, hogy elveszítik a szülő szeretetét. Az új családtag megjelenése miatt a kisgyermek hátrányos helyezetben érzi magát.

Ez természetes, hiszen míg eddig csak ő volt a szülők, nagyszülők figyelmének középpontjában, a baba érkezésével ez kétfelé oszlik.

Valójában érthető és indokolt a gyermek félelme – magyarázza Marina Rankov.

A „nagy” testvér helyzetét azzal könnyíthetjük, ha megbeszéljük vele, mire számíthat, miután megérkezik a kistesó, miért jó, ha van testvére, miben tudnak majd egymásnak segíteni stb.

Attól a pillanattól kezdve, amikor az anyuka megtudja, hogy gyermeket vár, a szülők kezdjék meg a felkészítést!

Fontos, hogy fokozatosan önállósítsák a gyermeket, ne az anyukával legyen állandóan, mert ez a későbbiekben gondot jelent majd a kismamának az újszülött körüli teendők ellátásában.

 Mi a teendő, amikor megérkezik a baba?

Az anyukának és az apukának közösen kell mindkét gyermekkel foglalkoznia, megosztani a feladatokat.

Ügyelni kell arra, nehogy az anyuka a kisbaba körüli teendők miatt elhanyagolja az idősebb gyermeket, ezért van nagy szükség az apuka segítségére.

A szülők igyekezzenek a nagyobb csemetére minél több időt szánni, szervezzenek számára anyás, apás programokat!

A hatéves korkülönbség elegendő ahhoz, hogy az elsőszülött gyermek érettebben tudja felfogni a kistestvér születését, ha viszont a korkülönbség 2-3 év, abban az esetben még az első gyerek is kicsinek számít.

A korkülönbségtől függően meg kell engedni, hogy a nagyobb is részt vegyen a baba körüli teendőkben, például a fürdetésben (hozza a pelenkát, popsikrémet, törölközőt), válasszon játékot a kistestvérnek stb.!

Mindezzel számtalan pozitív tulajdonságot építünk ki a gyermekben, elkerülve a féltékenységet, közben fejlesztjük a figyelmességet, a felelősséget, az empátiát és a törődést a kisebbik iránt.

 Gyakran megtörténik, hogy a nagyobb gyermek gorombáskodik...

A gorombaságok elkerülhetetlenek, sajnos ez a jelenség szinte minden esetben előfordul. A lényeg az, hogy meg tudjuk különböztetni, milyen fajta gorombaságról van szó. Ha többször megtörténik az, pl. a nagyobbik gyerek kissé erősebben megszorongatja a babát, vagy néha ellöki magától stb., az normálisnak számít, mivel a gyermekek nem tudják felmérni egy ölelés erejét, és gyakran szeretetből megszorongatják a kisebbet. Baj abból lehet, ha a nagyobbik gorombaságai arra irányulnak, hogy a kisebbiket „eliminálja”, pl. ha kifordítja a bölcsőből.

Az ilyen gyermekek tele vannak energiával, nagyon aktívak, állandóan futkosnak, gyakran törnek-zúznak.

Minden bizonnyal eddig ők voltak a figyelem középpontjában.

Első lépésként el kell beszélgetni a csemetével, hogy a szülő kiderítse, bánja-e, amit tett, vagy egyszerűen elterelő hadművelethez folyamodott.

A gyermek rajzolással sok mindent elárul magáról.

Rá kell venni, hogy rajzolja le a családot, és akkor kiderülhet: ő hogyan látja a családját, hol a gond?

Például lerajzolja-e a kistestvérét is vagy sem.

Ezenkívül ún. szituációs játékot is lehet játszani vele, babák segítségével elképzelt helyzetek által szintén sok minden kiderülhet.

Nagyon jó pszichológiai játék, ha pl. a szülő átveszi a nagyobbik gyermek szerepét, az pedig a kistestvérét, akkor ő lesz a baba, s vele azonosulva elárulja, mire is van szüksége, mi az, ami bántja. Ha viszont mindez nem jár sikerrel, és a gorombáskodások tovább folytatódnak, tanácsos pszichológushoz fordulni – tanácsolja Marina Rankov.

A testvérféltékenység

Szerző: WEBBeteg

Kazimír Ágnes, pszichológus

 Az első gyermek születése gyakran igazi próbatétele a párkapcsolatnak is.

Ennél már csak az a nehezebb, ha a meglévő kicsi mellé megérkezik a még kisebb, az új családtag és felforgatja a kialakított rendet és szokásokat, és a család szerkezetét is.

A pár attól lesz család, hogy baba születik.

Gyakran ez nem megy simán. Átalakul az értékrend, az érzelmi fontossági sorrend. Fizikailag és lelkileg is komoly tehertétel nehezedik a családra.

A szülők még járatlanok, tapasztalatlanok, félnek, hogy valamit elrontanak, vagy nem vesznek észre.

Annyira erős lehet a megfelelni akarás kényszere, hogy valójában nem is a gyerekre figyelnek.

Önmaguk szorongását csökkenthetik ugyan, de a gyermek valós igényeinek megértésére nem figyelnek ugyanilyen arányban.

Az első gyermek születése gyakran igazi próbatétele a párkapcsolatnak is.

Az anya és a baba szoros kapcsolatából kirekesztődhet az apa.

Ez féltékenységi reakciókat eredményezhet.

Egyensúlyt és nyugalmat adhat, ha osztoznak a feladatokban, például az esti fürdetést átvállalja az apa.

Ennél már csak az a nehezebb, ha a meglévő kicsi mellé megérkezik a még kisebb, az új családtag és felforgatja a kialakított rendet és szokásokat, és a család szerkezetét is. Az addigi, kizárólagos figyelem akarva-akaratlan elterelődik a "régi" gyerekről, akinek fáj, hogy osztoznia kell az anyán, lelkileg és fizikailag egyaránt.

A kezdeti lelkesedés, az új, az ismeretlen iránti érdeklődés hamar megszűnik, még akkor is, ha szülők azt hiszik, felkészítették mindenre.

Ez természetes jelenség, de nagyban függ a fogadó testvér életkorától és családban elfoglalt helyzetétől.

Az első gyermek gyakran erősebben kötődik az anyához és vele szigorúbb nevelési elveket vallhat az apa. Jelentősége lehet annak is, hányadik a gyermek a testvérsorban.

Nem mindegy a nemek megoszlása és az életkori különbség sem.

A testvérféltékenység komplex jelenség. Átalakítja a testet és a lelket.

Addig nem ismert, erős, sokszor félelmet keltő érzelmek keletkeznek.

Az addig szelíd gyerek vaddá, durvává, visszautasítóvá, engedetlenné válhat. Az a gyerek, aki korábban sose akart ölben maradni, követelni kezdi, hogy vegyék fel, etessék, ültessék babakocsiba.

Agresszivitása kiterjed az anyára, megütheti, megharaphatja.

Ugyanígy az apát is. Ezt sohase engedjük, határozottan, soha ne veréssel, de tiltsuk meg! Valós veszélybe kerülhet a kistestvér is, egy pillanat alatt ráejthet valamit, befoghatja az orrát vagy beledughat valamit a szájába, "megetetem" - felkiáltással. Közben megijed a saját tettétől és annak következményeitől.

Nem érti, mi történik benne, vele. Hiszen tudhatná, mert mondogatták, hogy "jön a kistesó", mégsem örül. Azt szeretné, ha visszavinnék oda, ahonnan hozták. Szeretné, ha nem lenne, ha minden úgy lehetne, mint korábban volt.

Fantáziájában ott a tudattalan félelem, hogy ő nem volt elég jó és ezért hoztak egy másik gyereket. Jó akar lenni, de ahhoz el kellene vinni, tüntetni az "ellenséget". A féltékeny gyerek teste megfeszül, keze ökölbe szorul, arcvonása, tekintete elszánttá válik, dühöt sugároz.

Közben gyakran könnyes a szeme és sóvárog a szeretetre, a figyelemre az elveszett édenre. Gondoljuk el, hogy mit él át a gyermek.

Hónapokon keresztül látja, hogy az anyja hasa növekszik.

Nézi az ultrahangos képet, mesélik neki, mi történik, képeket mutogatnak, ruhákat, berendezési tárgyakat vesznek. Átalakul a megszokott rend a lakásban, nevet adnak a várt jövevénynek.

Gyakran az ő kiságya, ruhácskái, játékai lesznek a babáé, és ő kap újakat.

Aztán apa és anya elmennek, és hazahoznak egy felöltöztetett, síró, rúgkapáló élő babát, akire vigyázni kell, akihez nem, vagy csak óvatosan szabad nyúlni, akit az anya és apa és minden jó ismerős csodál, óv és kiszolgál.

Aki miatt csendben kell lenni, aki miatt nem lehet a jól megszokott, biztonságos, régi szokás szerint létezni. Indulat keletkezhet, amitől ő maga is megijed. Síróssá, agresszívvé, elutasítóvá válik.

Felléphetnek szorongásos tünetek: alvászavar, evészavar, magatartászavar.

Az addig szobatiszta gyermek éjszaka újból bepisilhet, vagy pelenkát követelhet. Gyakran igényelni kezdi az addigra már elhagyott cumit, cumisüveget.

Ezekkel, a figyelemfelkeltő jelekkel és tünetekkel fokozottabban követeli a szeretetet és a kizárólagos figyelmet, amit nehéz ebben az időszakban biztosítani számára.

Pedig ilyenkor mindennél fontosabb, hogy odafigyeljünk ezekre a jelekre.

Megéri, mert meghatározhatja a későbbi évek érzelmi viszonyulásait.

Gyakran hangzik el, hogy "te már nagy gyerek vagy, meg kell értened".

Ám ő nem nagy, ő ugyanakkora, mint volt. Csak az elvárások változtak meg vele szemben.

Ehhez nem tud alkalmazkodni, és ez nem is csoda.

Ajánlott irodalom Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő, Gondolat, Budapest, 1994. A kistestvér érkezése, hazatérése a kórházból, akárhogy is nézzük, mindenképpen valószínűleg az eddigi legnagyobb fordulat a gyermek életében.

Adhatunk neki meglepetésként ajándékot, hogy nézd, a kistestvéred neked hozta, óvatosan a kezébe is adhatjuk a kicsit, kérhetjük a segítségét a baba körüli teendőkben, dicsérhetjük és megköszönhetjük, ha segít, de meg kell értenünk, hogy nem magától értetődik, hogy szeretni is fogja.

Ha nem erőszakolják, ezt a szülők, a folyamat az együttes élmények hatására észrevétlenül kialakul.

Néha hónapokig, gyakran évekig is próbálkoznia kell az egész családnak, amíg újra stabilizálódnak a szerepek és kialakul ismét egymás kölcsönös elfogadása az új és átalakult viszonyulások mentén.

Hangsúlyozzuk, hogy ez természetes folyamat, beleértve a rivalizációt is. Ha mi így gondolkodunk róla, a gyermek is megérti ezt.

Sohasem szabad a kicsit kiszolgáltatni a nagyobbnak, a konfliktus elkerülése reményében.

Ez sose válik be, sőt fokozza az indulatokat. Sose mondjuk azt, hogy a kicsi az övé, neki született, hogy legyen kivel játszania.

A kezdeti időkben sohase hagyjuk magukra a testvéreket, ne engedjük, hogy megüsse, testi fölényével éljen a kiszolgáltatott, tehetetlen kicsi felett.

Mondjuk gyakran, hogy szeretjük őt, simogassuk gyakran.

Az érintés és a testkontaktus nagyon sokat segíthet.

Jó, ha változatlanul marad sok minden a gyermek életében.: a programok, napi rítusok.

Ha megoldható, hogy az anya csak vele foglalkozzon néha.

Itt nem az időtartam számít, hanem a rendszeresség.

Mert ha nincs ott minden pillanatban a "rivális", meg tud kapaszkodni ismét az anyában. Nem kell szórakoztatni, gyakran elég csak ölbe venni és simogatni csendesen. Vagy sétálgatni. Eszegetni.

Csak úgy lenni. Sokat mesélni arról, milyen volt, amikor őt várták, amikor ő volt olyan kicsi, mint most, az új jövevény.

Érdemes hangsúlyozni azt az előnyt, hogy ő a nagyobb, vele már olyan játékokat is lehet játszani, amit a kicsivel nem. Később ebbe majd bele lehet vonni a cseperedő kisebbet is.

Szülőnek senki nem születik

A családdá válás folyamatában gyakran követünk el akaratlanul is hibát.

Bocsássuk ezt meg egymásnak és önmagunknak is és minden nap kezdjük újra. Megéri.

Szeretni és szeretve lenni, ez a legfontosabb.

A testvérek féltékenysége csak egy, az életük során megoldandó szeretetfeladatok sorában.

Addig még sok összecsapás és hatalmi harc lesz.

Erőpróbák, ami a közöttük később kialakuló erős érzelmi kapocs meghatározója lesz.

Ha a szülők ebbe nem avatkoznak bele, pláne nem úgy, hogy mindig a kisebb javára, akkor begyakorolhatnak egy sor olyan viselkedési normát, ami a társas kapcsolataikban később nagy segítségükre lehet.

A szülés után oly gyakori depresszió, a nagyobbik gyerekkel kapcsolatban keletkező bűntudat ellen, és a párkapcsolat esetleges zavaraiban is sokat segíthet a fentiek átgondolása.

Ne tökéletes, hanem "elég jó szülők" próbáljunk lenni.

Ne elvárásoknak, hanem egymásra figyelve, önmagunknak igyekezzünk megfelelni. Ehhez azonban kellő önismeret, reális énkép, és szerető, elfogadó partner szükséges.

(Kazimir Ágnes, gyermekpszichológus)