Így kezeld, ha hazudik a gyerek! - Hogy megmaradjon a bizalom
Forrás:Life

Egyetlen gyerek sem születik füllentőnek, és mégis, mire felnövünk, számolatlan hazugság hagyja el a szánkat. De miért hazudnak a gyerekek? És hogyan kezelje a szülő úgy, hogy ne tűnjön bizalmatlannak a gyerek szemében?

A hazugság témaköre mindig izgalmas területe volt a pszichológiának - eredete és mechanizmusa máig csupa titok, felfedezésre váró terület. Ám egy biztos, a hazugság nem velünk született tulajdonság, a neveltetés és a környezet az, amely előcsalogatja a hazugságot.

Nagyjából hatéves kor körül kezdődik

Szakemberek szerint a gyerekek olyan hatéves koruk körül kezdenek valótlan dolgokat állítani, de ettől persze lehetnek eltérések. Akad olyan kétéves pelenkás is, aki a kiöntött kakaót vagy az összetörött bögrét egyszerűen egy láthatatlan lényre fogja, vagy éppen a házi kedvenc bűneként tünteti fel. Ebben azonban nem következetesek a kicsik, és nem azért mondanak mást, mint a valóság, hogy valamilyen szülői vihart megelőzzenek.

Az igazi hazugság valójában akkor kezdődik, amikor azért állít valótlant a gyerek, hogy a megrovást elkerülje, és ez az az életkor, amikor a gyermek már nagyon tisztán el tudja különíteni a valóságot a képzelettől. Ez pedig nem más, mint a kisiskoláskor kezdete.

A hazugságok öt típusa

Az érdekhazugság az első lépés, vagyis azért hazudik, hogy a büntetést, szidást megússza. A kompenzáló hazugságok olyan történetek, amelyeket a gyerekek általában a többi gyerek vagy a számára referenciaértékű felnőtt - például óvónő - felé tálal. Beszámoló olyan nyaralásról, ami soha nem történt meg. Vagy eldicsekszik azzal, hogy milyen szép ruhát kapott, és ez persze nem igaz. Ám minden esetben azért hazudik, hogy a többiek megbecsülését vagy éppen irigységét kivívja. Akadnak olyan kompenzáló hazugságok is, amelyek igazán rémisztőek lehetnek egy felnőtt számára. Főleg, ha arról értesül, hogy csemetéje mondjuk halálhírét keltette, vagy azt füllentette, hogy az anyukája nagyon beteg. Ám nem kell megijedni, szakemberek szerint ezek a hazugságok nem a gyermek vágyait, sokkal inkább félelmeit tükrözik, és a hazugságokkal mintegy teszteli a környezetét, hogy mire számíthat, ha valóban ekkora baj érné.

A figyelemfelhívó hazugságok is lehetnek hasonlóan meredek történetek, mint az előbb említettek, vagy ennél is színesebbek: egy, ma már felnőtt férfi kisiskolás korában például azt hitette el osztálytársaival, hogy egy nagy erdőben egy egész vaddisznófalkát győzött le.

Ennek célja nem volt más, minthogy felhívja magára a többiek figyelmét, hogy középpontba kerüljön, hogy egy ideig sztár lehessen a többiek között. Az úgynevezett emberbaráti hazugságokra a gyerekek is képesek, már nagyon korán, akár kisiskolás korban azért, hogy segítsék barátaikat. Például határozottan állíthatja xy, hogy látta, hogy a barátja megírta a házi feladatát, csak most éppen nem találja a füzetét - és ezzel a vallomással meg is menti a másikat a fekete ponttól -, miközben ez nem igaz.

Az udvarias hazugságok a legkevésbé jellemzőek a gyerekekre. Nagyon kicsi az esély arra, hogy az egyik kislány udvariasságból megdicsérje a másik ruháját - ahogy ez felnőtt nők között teljesen elfogadott -, mert egy kislánynak vagy tetszik a másik szoknyája vagy nem.

Minden családban másért hazudik a gyerek

Úgy tűnik, nincs egységes hazugságmodell, amely minden gyermekre ráhúzható, ahogy az is nagyon eltérő, hogy mikor és mit, milyen témakörben csúsztat a gyerek. Az eltérő családok ugyanis eltérő értékek mentén gyakorolnak nyomást a gyerekre, vagy fogalmaznak meg elvárásokat. Egy, a sportra nagy hangsúlyt fektető család gyermeke szinte biztos, hogy elbliccelt edzés miatt keveredik hazugságba, míg az iskolai előmenetelt preferáló családban valószínűleg az érdemjegyek körül támadhat bonyodalom.

Egy azonban biztos: minél nagyobbak az elvárások, minél nagyobb a zavar egy család működésében, annál gyakoribbá válik a gyermekhazugság, hiszen nagy valószínűséggel nem képes megfelelni a sokszor ellentmondó elvárásoknak. Akkor is megszaporodhatnak vagy általánossá válhatnak a gyermek hazugságai, ha azt látja, szülei sem őszinték. Vagyis önkéntelenül átvesz mintákat, és néha elég az is, ha az anyuka a gyerek előtt tépi le az árcédulát az új ruháról, és aztán a gyerek azt hallja, hogy a valódi ár feléről számol be az apukának. Ilyenkor azt tanulja meg, hogy akkor is megengedett a hazugság, ha tulajdonképpen nincs is tétje a dolognak, hiszen semmi nem történt volna, ha a valódi árat vallja be az anyuka.

Mit kezdjen a szülő a gyermek hazugságaival?

Frappáns válasz lehetne, hogy amit a sajátjaival... Elsősorban azonban nézzen szembe velük, és próbálja őszinte párbeszéd során kideríteni, hogy mi áll gyermeke hazugságának hátterében: félelem, vágyak, szorongás, önállósodási szándék? Ha ismeri az okot, akkor könnyebb lesz a helyes, őszinte kommunikáció felé terelgetni a kicsiket. A büntetés teljesen felesleges, ahogy a megszégyenítés is újabb hazugságokat húz csak maga után.

Gazdag Enikő pszichológus véleménye