Tapasztalataim szerint a gyermekkori agressziót a felnőttek (anyák, óvónők, pedagógusok) nem veszik eléggé komolyan. Nem lenne szabad legyinteni, hogy „majd kinövi", vagy az ellenkezőjét tenni: agresszióval válaszolni adott esetben, hiszen az agresszió agressziót szül.

A gyermekkori agresszió kinyilvánítása több módon történhet, például dühkitörések, testi erőszak, egymás elleni vagy óvónő elleni harc által, a többi gyerek fenyegetésével, a bántalmazásukra irányuló törekvésekkel, az állatok iránti kegyetlenség, szándékos károkozás, vandalizmus által, és még bőven lehetne sorolni.

Az agresszió háttere
Felmerül bennünk a kérdés, hogy az erőszakos viselkedést mely hatások válthatják ki. Ezek sokszor összetett, komplex dolgok, legtöbbször a korábbi agresszív viselkedés megerősödése, a környezetben látott (családi vagy egyéb környezeti) agresszió megtapasztalása, a média hatásai (erőszakos filmek, videó-játékok), a szociálisan és/vagy gazdaságilag hátrányos családi helyzet, mint például a szegénység, a munkanélküliség, a válás, egyedülálló szülők nehézségei (e négy tényezőt találtam legelterjedtebbnek az általam ismert óvodások körében), a távoli család támogatásának elvesztése.

Hogyan kezeljük?
A gyermekkori agressziót talán az által kezelhetjük a legjobban, ha megtanítjuk a gyermekeket, hogyan adják ki magukból a bennük lévő feszültséget. Így egy életre adhatunk nekik mintát arra, hogy a bennük rejtező agressziót ne mások felé - de ne is saját maguk ellen -, hanem kifelé, de értelmes módon irányítsák.

Először is meg kell tennünk a magunk lépéseit, ami arra irányul, hogy gyermekeinket megpróbáljuk megvédeni a küldő agresszív behatásoktól, legalábbis azok túlzott és káros, személyiségre nagyon ártalmas hatásaitól.
Beleértendő ebbe az is, hogy erős önkontrollal bírunk, és agresszióra nem kemény agresszióval, hanem szigorral, de sok türelemmel és szeretettel reagálunk. A világból érkező agressziót kontrollálhatjuk úgy, hogy figyelemmel követjük és felügyeljük, milyen filmeket néznek, a nagyobbak milyen videó-játékokkal játszanak, illetve serkentük őket a társadalmilag is elfogadható feszültségcsökkentő magatartásformák elsajátítására, például a sportolásra. Pszichológusok kimutatták, hogy bizonyos típusú sportok végzése közben ugyanazok az indulatok szabadulnak föl, mint amelyek az emberek egymás ellen irányított agressziójában. Ráadásul a sportoknak személyiség- és kitartásfejlesztő hatása is van a személyekre, tehát mindenképen előnyös, a feszültségcsökkentő hatásokon túl. A csapatsportok például a feszültségcsökkentésen túl az egyén szocializációját erősítik.


A fönt írtakból továbblépve meg kell jegyeznünk, hogy a gyermekek mindig utánozzák, amit látnak, így agresszív szülőknek agresszív gyermekei lesznek, de még a pedagógusok és gyermekgondozók is erősíthetik a gyermekek agresszív viselkedését. Óriási tehát a felelősség a felnőtt társadalmon!


Frusztráció is lehet a hátterében
Az agressziót továbbá erősítheti az a tény is, (melyre egyéként Freud hívta föl a figyelmet), hogy az agresszív viselkedést kíséri egy fajta katarzis-élmény is. Sokszor ezt az érzést is keresik a gyermekek. Hogy miért? Mert agresszív viselkedést okozhat például frusztráció is, amit az agresszív viselkedéskor bekövetkező - már említett - katarzis-élmény old fel. Tapasztalataim szerint (óvodáskorú gyermekek körében döbbentem erre rá) a tiltással fegyelmező óvónők (de az ilyen típusú szülők is!) frusztrálták a gyermekeket, és ez a frusztráció agresszív viselkedésre késztette őket (tudat alatt igyekeztek megszabadulni a frusztrációiktól). Ám a nap azon felében, amikor egy másik óvónővel voltak, aki nem tiltással, hanem a „józan esze használatával" fegyelmezett, az egyébként agresszívnak elkönyvelt gyermekek is viszonylag nyugodtan viselkedtek.

Például a gyerekek sokkal agresszívebben játszottak, amikor az óvónő beleszólt a játékba, illetve abba, mennyire használják rendeltetésszerűen a játékokat. Ez annál is inkább frusztráló egy gyermek számára, mivel az óvodáskor nagyrész a „csodák kora", amikor bármi lehet bármi, és akármi megtörténhet a gyermeki játékban. Tehát az óvónő vagy szülő, amikor a „józan ész használatára" igyekszik rávezetni a gyermeket, épp az ellenkezőjét éri el tettével.

Zsolt Péter Az agresszió című tanulmányában ezt így fogalmazta meg: „minél közelebb van a cél, minél kevésbé elképzelhetetlen, hogy vágyainkat kiéljük, annál nagyobb a frusztráció, ha mégis ezt megakadályozzák. S minél nagyobb a frusztráció, annál nagyobb az agresszió." Annyit tehát leszögezhetünk, hogy a gyermekeket meg kell tanítani az agresszió levezetésének társadalmilag elfogadott formáira, illetve arra, hogy agresszióját pozitívan, önmaga építésére tudja fölhasználni, hiszen ekkor válhat egészséges személyiséggé.



Felhasznált irodalom: www.eletmod.hu, Zsolt Péter: Az agresszió

Láncos Sára
Alternatív pedagogues