A nevelés buktatói III. rész - A túlzott szigor
Ez a nevelés másik oldala, amikor a szülő–gyerek
kapcsolatban mi felnőttek átvesszük az teljes irányítást. Kényeztetéssel
ellentétben, mindig mi szabjuk a gyereknek a kereteket, amik elég szűk
mozgásteret biztosítanak.
A kényeztetéshez hasonlóan azt gondoljuk, hogy csak így tudunk tökéletes
szülők maradni, csak épp nem „nemet” nem tudunk mondani, hanem „igent”
nem tudunk a gyerek szükségleteire adni.
Így lehet, hogy gyerekeink engedelmesek lesznek otthon, de önállótlanok,
passzívak, akik csak akkor aktivizálják magukat, ha erre utasítást
kapnak tőlünk.
A túlzott szigor következményei
Miért probléma, ha a gyerek ezt hallja, érzi sorozatosan a szüleitől,
hogy „azt csinálod amit én mondok”? Sokan mondhatják, hogy én vagyok a
felnőtt, ennek így kell működnie. De mindig minden körülmények között?
A kényeztető neveléshez hasonlóan a szigorú (ellentmondást nem tűrő)
nevelés is vét a szülő-gyerek közötti egyenértékűség ellen. Ha mindig mi
döntünk a gyerekünk dolgában, ha túl szigorú szabályokat állítunk fel,
gyerekünk önállótlanná, döntésképtelenné válik, vagy azzal kompenzálja
kisebbértékűségét, hogy megmutatja, mi nem tudjuk irányítani őt és
harcol velünk.
Szigorú kismamák…
Sokszor úgy gondoljuk, hogy a szigortól a csecsemőkor és a kisgyerekkor
mentesül, de sajnos a szigorú nevelés szabályai érvényesülnek, amikor
hiába éhes az újszülött, ha még nem telt le a 3 óra, nem kap enni. Vagy
addig kell ennie, míg a cumisüvegből el nem fogy a tápszer, vagy nem
nyúlhat a vázához, virághoz, könyvhöz, pedig a mászás közben ezek jó
elérhető célpontok. Vagy már 1 éves kora előtt bilibe kell ürítenie… és
még említhetnék számos példát, amelyben a gyerek azt érezheti, hogy
rosszkor, rossz helyen, rosszat csinál.
A szigort büntetésként élik meg
Gyerekünk ilyenkor sok „nem”-et hall, „nem”-et érez, és kevesebb
bátorítást, dicséretet, hisz a túlságosan szűk keretben nem tud mozogni,
hisz mindig „nekiütközik”.
Az ilyen gyerekek rossznak élik meg magukat, hiszen nem tudnak megfelelni az ilyen elvárásoknak.
Ki vannak éhezve a dicséretre, amit először nem is hallanak meg, nem
hiszik el, hogy ez nekik szól. Így nem is tudnak örülni neki, de
fokozatosan képesek elfogadni.
Ha szigorú nevelést alkalmazunk, a gyerekünk büntetésnek éli meg, ha
szükségleteit nem vesszük figyelembe, vagy ha kereteinket semmilyen
körülmények között nem szélesítjük. Pl. óvodás gyerekünk napközben miért
ne rohangálhatna oroszlánüvöltéssel a nappaliban?Miért ne pakolhatná ki
az egyik konyhai szekrényt, ha abban nincsenek törékeny dolgok, vagy
miért ne tocsoghatna a pocsolyában, sárban, ha van rajta gumicsizma,
vagy hétvégén este miért kell fél nyolcig lefeküdnie iskolás
gyerekünknek?
Hogyan változzunk?
Szigorú szülőként tegyük fel a kérdést magunknak, mikor dicsértük meg
gyerekünket, örültünk reakcióinak, mi az a 3 pozitív tulajdonság, amiket
elismerünk benne.
Ezek sok esetben nem könnyű kérdések, hisz önmagunkkal szemben is
kritikusak, maximalisták vagyunk, nemhogy másokkal kapcsolatban.
Próbáljunk meg naponta csak egy elismerő mondatot kimondani
gyerekünknek.
Segít, ha melléknevek esetén a pozitív oldalú megfogalmazást használjuk -
makacs helyett kitartó, lassú helyett megfontolt, agresszív helyett
dinamikus, eleven helyett aktív, félős helyett körültekintő stb.
Ne felejtsük el, hogy gyerekeink büntetésnek nem csak a kielégítetlenül
hagyott szükségleteket (pl. éhség, mozgásigény), a szűk kereteket,
szabályokat (pl. gyermek nem szólhat bele a szabályalkotásba) élik meg,
hanem a dicséret hiánya, a kritika is büntetésnek minősül, nem is
beszélve a bántalmazásról, melyre itt most nem térek ki.
Elmondhatjuk tehát, hogy a kényeztetés és a szigor egy hierarchikus
viszonyt eredményez, melyben mi felnőttek sem érezzük jól magunkat,
sokszor bűntudatunk is van, hogy változtatnunk kellene. Ezért is
próbáljunk meg korrigálni. Gyermekeink hálásak lesznek érte!
Polgár-Nagy Ágnes
pedagógiai-szakpszichológus
individuálpszichológiai tanácsadó
Kommentáld!