A mese szerepe a gyermek fejlődésében

" Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek

Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.

Általatok érkeznek, de nem belőletek.

És bár veletek vannak, de nem birtokaitok.

Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.

Mert nekik saját gondolataik vannak.

Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem

Mert az ő lelkük a holnap házában lakik,

ahova ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.

Próbálhattok olyanná lenni, mint ők,

de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok,

Mert az élet sem visszafelé halad,

sem meg nem reked a tegnapban .

Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek

eleven nyílként röppennek el.

Az íjász látja a célt a végtelenség útján,

és ő feszít meg benneteket minden erejével,

hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.

Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása:

mert ő egyként szereti a repülő nyilat és íjat,

amely mozdulatlan."

Khalil Gibran: A gyermekekről

(Révbíró Tamás fordítása)

Aki nem csupán a pillanatnak szeretne élni, hanem tudatosan vállalja az emberi létet, annak legelemibb szükséglete és feladata hogy megtalálja az élet értelmét. Sokan, akiknek ez nem sikerül, elvesztik életkedvüket, és lemondanak a keresésről.

Pedig az élet értelének felismerése nem hirtelen következik be egy bizonyos életkorban és nem is az évek számán alapul .Hosszú, folyamatos fejlődés eredménye az a lelki érettség, ami ehhez szükségeltetik. Minden életkorban keressük, és meg is találunk valamit az élet értelméből, csak éppen mindenkori szellemi képességeink fejlettségétől függ, mennyit és hogyan fogunk fel belőle.

Ma is , akárcsak régen, a gyermeknevelés legfontosabb és egybenlegnehezebb feladata a segítségnyújtás, hogy a gyermek megtalálja az élet értelmét. Ehhez sok tapasztalatra van szüksége, hiszen a növekvő gyermek apránként tanulja meg, hogyan kell önmagát és a világot megértenie.

Belső erőforrásainkat ki kell fejleszteni: érzelmeinknek, képzeletünknek, intellektusunknak támogatniuk és gazdagítaniuk  kell egymást. Értelmünk fejlesztéséhez pozitív érzéseinkből meríthetünk erőt, az előttünk álló viszontagságok során pedig csak jövőbe vetett hitünkre támaszkodhatunk.

Ebből a szempontból pedig a szülők, gondviselők hatása  a legjelentősebb, ezután pedig a megfelelő módon átadott kulturális örökség nagyon fontos szerepet játszik. A kicsiny gyermekhez ezt a tudást az irodalom közvetíti a legjobban.

A gyermek figyelmét az olyan történetek kötik le a legjobban, amelyik szórakoztatják, és felkeltik a kíváncsiságát. De életét csak akkor gazdagítja, ha mozgásba hozza képzeletét, ha fejleszti intellektusát, eligazítja érzelmeiben, ha megbékíti félelmeivel és vágyaival, ha elismeri nehézségeit, és ugyanakkor megoldásokat is javasol kínzó problémáira. Röviden: ha egyszerre reagál személyiségének megnyilvánulására.

És persze nagyon fontos, hogy sosem lekicsinylően, hanem teljes mértékben elismerve a gyermek problémáinak komolyságát, ám egyben erősítve a gyermek bizalmát önmagában és jövőjében.

Ha ezeket a dolgokat figyelembe vesszük, az egész gyermekirodalomban a népmesék a legtartalmasabb , gyereket és felnőttet is kielégítő, gazdag és tartalmas olvasmányok.

A mi kultúránkban az ismeretszerzés túlnyomórészt  könyvhöz van kötve.

A gyerek látja a különféle műveleteket- olvasás, lapozgatás, képnézés, írás- majd utánozza, játékelemként felhasználja. Két évesen már nézegeti, négyéves kora körül már folyamatos történeteket tartalmazó könyvek is lekötik, lapozgatja őket, a szöveget a felnőtt felolvassa, amit a gyerek megjegyez nagyon hamar, rögzíti, milyen képhez, ábrához tartozik, és utána "visszaolvassa" magának vagy valaki másnak.

Ezzel egyidőben jelentkezik a gyermeknek az az igénye, hogy meséljenek neki. Most már olyat akar hallani, ami lélektani funkcióját tekintve, a mesélés körébe tartozik, és leginkább a saját életéről, vagy egy hozzá hasonló korú kisgyerek életéről, a szüleinek a hétköznapjairól- ezek a történetek kötik le a legjobban.

Minél részletesebb az elbeszélés, minél több párbeszédet, részletet tartalmaz, a gyerek annál inkább ráismer  részletekre, motívumokra, képzeletben letapogatja, újraéli azt, ami már megtörtént vele, amit már tud a világról. Különösen fontosak azok a történetek, amik a szülőkről, és az otthontól, a gyerektől távol töltött időről szólnak.

Minél többet tud a gyerek arról, hogy mit csinálnak a szülei, amikor nincsenek vele, annál könnyebben viseli el a távollétüket. Ezeket a meseszerű elbeszéléseket beleszövi a játékába, és így a hiányérzés feszültségét enyhíti, elvezeti. Azzal, hogy a gyermeknek elbeszéljük saját napjának lefolyását, és mesélünk a szülők életéről , szavakhoz kötjük, kifejezhetővé tesszük az élményeit. Ennek révén könnyebben felidézhetőek, mozgékonyabbak, beszélgetésbe, játékba jobban beilleszthetővé válnak az élmények. Arra is tanítjuk egyúttal a gyereket, hogy emlékeket megőrizzen, felidézzen és felhasználjon.

Négy- öt éves korban kialakul egy sajátos "mesét hallgató" viselkedésmód. Ha a szülő vagy óvónő mesélni kezd, a gyerek fölvesz egy bizonyos magatartást, amelyben a figyelmen, merengésen kívül benne van az is, hogy kilép a hétköznapokból, várja a rendkívülit, a csodálatosat.

Ez a beállítódás a mesére- ahogyan K. Bühler nevezi- a mesemondó felnőtt magatartásának kiegészítése. Amikor a felnőtt mesélni kezd, megváltozik a hangja, érződik rajta, hogy kilép a valóságból, és egy egészen más közegbe megy át. A hanghordozás, a gesztusok, a sejtelmes hangulat azt érzékelteti, hogy a történet nem játszódhat a megszokott környezetben. S a gyerek ebbe könnyen beleéli magát.

Két tudatszint jelenik meg egyszerre, keveredik az álom és ébrenlét tudatszintje, mert a mesét kettős tudattal éli meg a gyerek- pontosan úgy, ahogy a felnőtt egy színházi előadást néz végig. Pontosan tudja, hogy jelen van a valóság, miközben beleéli magát a színjátékba.

A kettős tudat a nagyóvodásokra jellemző: ők teljesen beleélik magukat a történésekbe, s mégsem tévesztik össze önmagukat a mesehőssel. Kisóvódás korban az illúziónak nagyobb hangsúlya van, a tapasztalatok a világról labilisabbak, az ismeretek elmosódottak, így a valóság ellenörző, szabályozó szerepe kisebb.

Ezért az illúzió sokkal tovább terjedhet: nem lehetetlen, hogy hogy a boszorkány a konyhában is megjelenik, ezért mondjuk biztonságosabb nem egyedül kimenni vízért. Ezek a helyzetek alkalmat kínálnak más forrásból jövő szorongások, félelmek elvezetésére.

A mesék látszólag nem sokat mondanak a modern társadalom körülményeiről, hiszen a népmesék pl. egy  egészen más korban jöttek létre- mégis nagyon sok segítséget nyújtanak az ember belső problémáinak megértéséhez és megoldásához. A mese segíthet a gyereknek megérteni, megtalálni helyét a világban, összefüggéseket megtalálni az érzések világában.

Egy másik fontos dolog, különösen manapság, az erkölcsi nevelés, amit a mese finom eszközökkel, burkoltan, mégis kézzelfoghatóan jelez. Láthatjuk tehát, hogy a mese milyen sokrétűen  hat a tudat több szintjén a gyerekekre.

A szülő sokszor tévesen azt hiszi, hogy a gyötrő gondolatokat mindenképp távol kell vagy lehet tartania gyerektől, pedig ez elkerülhetetlen, inkább a feloldásra kell törekedni.

A mese a maga szimbólumaival tökéletes alternatívákat kínál a gyereknek a tudatában felgyülemlő feszültség levezetésére, amire szüksége van az egészséges felnőtté váláshoz.  

A cél az, hogy az ember el tudja fogadni az élet problematikus természetét és hogy a nehézségek ne győzhessék le, és ne futamítsák meg. a mesék pontosan ezt közvetítik a gyerekeknek, hogy ezek a dolgok hozzátartoznak az éltünkhöz és megoldhatók a felmerült problémák. A mese nyíltan szembesíti a gyermeket az alapvető emberi létfeltételekkel. Sok mese kezdődik például az anya vagy az apa halálával- ezekben a szülő elvesztése jelenti a legkínzóbb problémát, mint ahogy a való életben is ezt, vagy egyáltalán az ettől való félelmet a legnehezebb elviselni. .

Más történetek arról szólnak, hogy az öregedő szülő elérkezettnek látja az időt, hogy átadja helyét az új generációnak. De az utódnak előbb be kell bizonyítania, hogy rátermett a méltó bizalomra. A mesék az egzisztenciális dilemmákat mind tömören és egyértelműen tárolják.

Így a gyermek a kérdés lényegével szembesül. A mese minden szituációt leegyszerűsít. Alakjait határozott vonalakkal rajzolja meg, általában típusokat képviselnek. sok modern gyerekmesével ellentétben a népmesékben a gonoszság éppúgy mindenütt jelen van, mint az erény.

Ez a kettősség hordozza azt az erkölcsi problémát, melynek megoldásáért küzdeni kell. A mesében, akárcsak az életben, nem a büntetés, vagy az attól való félelem riasztja el leghatásosabban az embert a bűntől, hanem a meggyőződés, hogy nem éri meg. Ezért húzza a mesében a rossz mindig a rövidebbet. Nem is a jó végső győzelme  fejleszti az erkölcsi tudatot, hanem a hős személyes vonzereje, azé a hősé, akinek sorsával és küzdelmével a gyermek mindvégig azonosul.

Hogy ez könnyen menjen, fontos, hogy a hős minél egyszerűbb és érthetőbb kell legyen. A gyerek felteszi ugyanis azt a kérdést, hogy : " kire akarok hasonlítani? " .

A mai gyermekek már nem feltétlenül nagy családban, vagy egy jól működő közösség biztonságos közegében nőnek fel. Ezért ma még fontosabb, hogy a gyerekek megismerjenek olyan hősöket, akik egyedül vágnak neki a világnak, és bár induláskor még nem tudják végső céljukat, bíznak magukban, és a helyes utat követve meg is találják biztos helyüket a világban. A hős sorsa példa a gyermeknek.

A legjobb tehát, ha használjuk ezt a csodálatos lehetőséget, amit a mese nyújt gyermekeink fejlődésében, és végül, élvezzük az együtt töltött perceket.

Felhasznált irodalom:

Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek -Gondolat, Bp, 1988.

Mérei Ferenc- V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan - Medicina, Bp, 1997.

Rüdiger Daglke: Sorsfordulók - Az életválság mint az újrakezdés lehetősége-Officina Nova, 1998.